2012. január 4.

AKI - Növénytermesztési helyzetkép 2011

A betakarításnak kedvezett az ősz, 2011-ben jó terméshozamokat értek el a gazdák.

A legfontosabb olajos növényünket, a napraforgót közel a tervezettnek megfelelően 574 ezer hektáron takarítottak be. A termés mennyisége közel 1,4 millió tonna, amely a 2010. évhez képest 43%-kal több, az idei termésátlag 2,4 t/ha. A betakarított termés 96%-a olajipari feldolgozásra kerül, a többi egyéb célra hasznosul.

Kukoricát (hibrid vetőmag nélkül) 1 millió 220 ezer hektárról takarítottak be. A gazdák 8,1 millió tonna kukoricát szállíthattak a magtárakba, amely 19%-kal meghaladja a tavalyi mennyiséget. Az országos termésátlag 6,6 kg/ha.

Szóját 5 ezer hektárral nagyobb területről 38,5 ezer hektárról takarítottak be, mint tavaly. A termésátlag 2,4 kg/ha, a magtárakba került termés mennyisége 92 ezer tonna, ami 19%-kal magasabb az előző évinél.

Burgonyából az előző évihez képest közel azonos nagyságú területről, 23%-kal magasabb termésátlag (26,7 t/ha) mellett 529 ezer tonna termett. A kedvező időjárásnak köszönhetően az idei termésátlag hektáronként 5 tonnával több volt, mint tavaly, amikor 21,6 t/ha hozam mellett 425 ezer tonnát raktározhattak el a gazdák.

Cukorrépát a tavalyinál 21%-kal nagyobb területről 735 ezer tonnát szedtek fel, ami 7%-kal haladja meg a tavalyi termés mennyiséget. A répa cukortartalma 17,7-18,9 között változik, ami igen magasnak számít. A betakarítás ideje alatt nagyobb fennakadás nem volt, a vetést viszont jelentősen nehezítette a csapadék hiánya.

Rizsből (indián rizs nélkül) 2011-ben az előző évinél másfélszer nagyobb területen (2 ezer hektár), 3,6 t/ha termésátlag mellett, 9 ezer tonnát takarítottak be, amely 43%-kal haladja meg a tavalyi mennyiséget.

Zöldségfélékből az idei évben 59 ezer hektárról, – ami a tavalyi évhez képest 10%-kal nagyobb terület, – 1 millió 077 ezer tonna termett.

A hazai gyümölcstermesztésben az alma meghatározó szerepet tölt be. Az összes gyümölcsmennyiség 47%-át adja. A tavalyi évhez képest 43%-kal kevesebb almát szüreteltek le a gazdák. Az országos alma termésmennyiség 18%-át a „szabolcsi”, 16%-át a Zala megyében termelt alma teszi ki.

İszibarackból 43 ezer tonna termett. Jelentős mennyiségő őszibarackot szedtek le Csongrád megyében, ami az országos termés mennyiség 39%-át teszi ki.

A leszüretelt termő szőlő mennyisége 2011-ben 545 ezer tonna, ami 146 ezer tonnával (37%-kal) több, mint az előző évi termés. Az egy hektárra számított 7,4 tonna termésátlag, a 2010. évinél 42%-kal több. A szőlőtermés 97%-át bornak dolgozzák fel.

Tavaly az őszi munkák ideje alatt hullott sok csapadék akadályozta a talaj-előkészítést és vetési munkálatokat, az idei évben pedig a nagy szárazság hátráltatta azokat. Az érést segítette ugyan, de az őszi talajmunkáknak nem kedvezett, a vetést pedig megnehezítette az „őszi” meleg.

A mezőgazdasági területet ért aszálykárok leginkább Bács-Kiskun és Somogy megyét érintették, de országszerte gondot okozott a szárazság. Heves megye teljesen csapadékmentes volt az ősszel, így a megye teljes mezőgazdasági területe, mintegy 164 ezer hektár termelés szempontjából veszélyeztetett.

Országosan több mint 180 ezer hektárról jelentettek a termelők aszálykárt. A hónapok óta tartó és csak decemberben szőnő szárazság miatt búzából és kukoricából is kevesebb lesz jövőre, ha télen nem esik további jelentősebb csapadék.

Hazánk őszi vetésterülete 1 millió 700 ezer hektár, amely szinte azonos nagyságú az előző évivel. A gazdák a vetési munkákat november végére már befejezték.

A kalászosok jövő évi várható termőterület nagysága elmarad a tervezettől. A gabonafélék vetésterülete 7%-kal meghaladja a tavalyit, amely alig tér el (-1%) az elmúlt öt év átlagától. A búza (durumbúzával együtt) vetésterülete 1 millió 083 ezer hektár, ami 8%-kal több a 2010. évinél. Az ország búza vetésterülete évek óta 1 milliós hektár körüli.

Az őszi árpa, tritikálé és rozs vetésterülete kis mértékben nőtt az elmúlt évhez képest. A szárazság miatt a kalászos növényi kultúráknál is lassú és vontatott a kelés, jelentős csapadék kellene a további fejlődésükhöz.

A csapadékmentes ősz leginkább a káposztarepcét érintette: 282 ezer hektáron vetettek repcét, amely 15 ezer hektárral több a tavalyi területnél. Vetésterülete az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedik. A száraz időjárás miatt a vetésterületek nagy részén a repce termés is bizonytalan lesz. Vannak gazdák, akik már kiszántották a teljes vetést. A várható kár enyhíthető, ha a gazdák mással vetik be ezeket a területeket tavasszal.


Forrás: AKI

Éghajlat és bor (videó)

Bor és kultúra interdiszciplináris konferencia
Dr. PhD. Puskás János (Nyme Természettudományi Kar Földrajz és Környezettudományi Intézet)

AKI - Meggy termelése, értékesítése, behozatala, kivitele, 2011

A világ meggytermése 1,3 millió tonna körül alakul évente, melynek negyedét az EU adja. Az EU meggytermésének közel 90%-át Lengyelország, Magyarország és Németország állítja elő. Az EU-ban a május elejei fagyok következtében kevesebb a termést vártak 2011-ben, mint az előző évben. Lengyelországban a termelők ezer hektár meggyültetvényt vágtak ki az elmúlt évben az alacsony felvásárlási árak miatt, ráadásul a május eleji fagykár miatt az előrejelzések szerint 10-30%-kal kevesebb termés várható. Németországban a meggy termőterülete 1997 óta harmadával csökkent.


Türingiában a termőterület csökkenése ellenére 2300 tonna termést becsültek 2011-re, ami
100 tonnával haladná meg a 2010. évit. Brandenburgban negatív rekordot ért el a meggytermés a májusi fagyok, valamint a tavaszi szárazság következtében.

Törökország és Szerbia elsősorban fagyasztott meggyet exportál az EU-ba. A szerbiai Vajdaságban a termés közepes, jó az idén. A békési térséget elkerülte a jég, a meggy jelentős hányadát Oroszországba szállítják.

Magyarországon a meggytermés jelentősen ingadozott az elmúlt években. Szakértők szerint a termőterület bővült az előző években (2009-ben 14,9 ezer hektár), az ültetvények egy része ugyanakkor még nem fordult termőre. A májusi fagy miatt sok helyen csak az előzetesen várt mennyiség felét tudták betakarítani. A csapadékos, viharos idő sem kedvezett a meggytermésnek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes területein 100%-os volt a fagykár.

A megyében több mint 10 ezer tonnával kevesebb meggy teremhet az idén a tavalyinál. A megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága szerint a megye 4230 hektár ültetvényén 1,57 tonna/hektár átlagtermés várható az idén (2010-ben: 4,1 tonna/hektár). A szezon várhatóan nem lesz hosszú, július közepéig tarthat. A fagy után megmaradt termés jó minőségű, van rá kereslet, a tavalyi konzervkészletek is elfogytak.

A magyar meggynek nagyon jó a sav-cukor aránya, közvetlen fogyasztásra, valamint konzervgyártásra is alkalmas. A meggy termésének több mint fele ipari feldolgozásra kerül. A termelők helyzetét az elmúlt években nehezítették az alacsony, olykor az önköltségét sem fedező felvásárlási árak. Az induló felvásárlási ár 80 Ft/kg volt 2010-ben, amely a szezon végére 120 Ft/kg-ra emelkedett. A kevesebb termés miatt 2011-ben a feldolgozók már az egy eurót is megadják kilogrammonként az ipari feldolgozásra szánt, rázott meggyért. Az induló felvásárlási ár 220 Ft/kg volt, amely június végére elérte a 260 Ft/kg-ot. A felvásárlási árak alakulása a kínálat mellett attól is függ, hogy a déli országokban mennyi meggy terem, és mennyit tudnak felvásárolni a német feldolgozók.

A meggy külkereskedelmi egyenlege pozitív. Mind a friss, mind a feldolgozott gyümölcs esetében Németország a legjelentősebb célpiac. A friss meggy kivitele 8%-kal, 18,5 ezer tonnára csökkent 2010-ben. Németországba 20%-kal kevesebb meggyet szállítottunk. Meg kell jegyezni, hogy a tavalyi csökkenő kivitel mellett Oroszországba 30%-kal több meggyet (4,8 ezer tonna) exportáltunk. A meggybefőtt kivitele 2%-kal, 40,6 ezer tonnára csökkent 2010-ben. Az export 2011 első negyedévében 40%-kal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

A fagyasztott meggy kivitel 73%-kal, 2,7 ezer tonnára bővült 2010-ben, ugyanakkor 25%-kal csökkent 2011 első negyedévében.

Magyarország jelentős aszaltmeggy exportőr is. Szakértők szerint évente 5-600 tonna szárított meggyet állítanak elő. Az elmúlt évtizedben világszerte nőtt a kereslet a szárított gyümölcsök iránt, hosszabb távon komoly bevételi lehetőséget jelenthetne a magyar termelőknek, ha nagyobb tételekkel is meg tudnának jelenni a globális piacon.

A Budapesti Nagybani Piac kínálatában a „Meteor” meggy jelent meg elsőként a 22. héten
500 Ft/kg termelői áron. A meggy termelői ára 22%-kal volt magasabb a 23-26. héten az elmúlt év azonos időszakához képest. A később megjelenő „Érdi”, és „Újfehértói” fajtákat, 35, illetve 48%-kal kínálták magasabb áron a vizsgált időszakban.

A fogyasztói piacokon a szezon kezdetén a tavalyinál alacsonyabb piacra lépési ár (398-450
Ft/kg) volt jellemző. A termelői árak alakulásához hasonlóan, a fogyasztói árak is a 25. héttől ugrottak meg, ekkor 10-49%-kal magasabb (440-500 Ft/kg) áron kínálták a meggyet.








Forrás: AKI

Útmutató a tojások jó gyártási gyakorlatához


Útmutatót tett közzé a Bizottság az élelmiszer-adalékként használt „folyékony, koncentrált, fagyasztott és szárított tojástermékek” jó gyártási gyakorlatához.


Forrás: MÉBiH
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Azonnali RSS-értesítésre feliratkozás

Napi hírlevélre feliratkozás

Írja be e-mail címét:

Kulcsszavak

2005 (20) 2006 (21) 2007 (62) 2008 (104) 2009 (71) 2010 (7) 2011 (161) 2012 (1002) 2013 (403) 2014 (297) adalékanyag (3) agrárium (134) Agrármonitor (5) akciós újság (6) AKI (406) Aldi (4) alkohol (10) alma (58) AMI (41) Argentina (2) AT REL (32) Auchan (1) Ausztria (38) Ausztrália (3) bab (32) baromfi (85) befőzőszer (1) BellResearch (1) bimbóskel (1) bio (25) birsalma (4) BMI (1) bodza (3) bogyósok (3) bor (73) borjú (18) borsó (18) brokkoli (9) BSI (59) Bunge (1) burgonya (56) bárány (37) bébiétel (1) búza (48) büfé (1) cereália (1) Chile (1) cikória (1) convenience (1) Csehország (4) cseresznye (23) csirke (70) csokoládé (7) csomagolás (6) cukor (24) cukorka (3) cukorrépa (3) cékla (22) címke (5) Danone (1) decilisek (1) Destatis (6) dezodor (1) direkt marketing (1) divat (1) diétás (1) dió (36) dohányzás (1) Dreher (1) Drogerie Markt (1) Dánia (1) Dél-Afrika (2) e-szám (1) egres (8) eladáshely (1) előírás (16) energiaital (5) eper (27) EUFIC (14) Európai Unió (116) fagylalt (4) Fanta Trendriport (3) Fehér Könyv (1) fehérrépa (1) feldolgozás (1) felvásárlási ár (741) fenntartható fejlődés (2) fesztiválok (1) fiatalok (12) foglalkozás (1) fogyasztás (46) fogyasztói ár (35) fogyókúra (2) fokhagyma (36) Franciaország (6) friss húskészítmények (4) funkcionális élelmiszer (2) férfiak (1) fűszerek (5) fűszerpaprika (5) gabona (57) galamb (3) gasztronómia (3) gesztenye (13) gesztenyekrém (1) GKI (2) gomba (28) Gutes vom Bauernhof (1) GVH (3) gyerekek (3) gyorsfagyasztott (3) gyártók (3) gyümölcs (64) gyümölcslé (12) görögdinnye (21) Görögország (1) HACCP (1) hal (7) hipermarket (2) Hollandia (3) honlap (1) hungarikum (1) Hungary-Meat (1) Hungrana (1) háztartási vegyiáru (1) háztartások (6) hús (11) húskészítmények (3) húsvét (4) IAASTD (1) import (2) innivaló (2) interjú (1) Internet (2) intervenció (1) Ipsos (1) irányelv (13) iskola (1) jeges tea (1) joghurt (5) juh (32) jégkrém (10) jövedelem (3) kacsa (58) kajszibarack (16) kakas (21) kakaó (1) karalábé (31) karfiol (42) karácsony (5) kecske (10) kefír (1) keksz (5) kelbimbó (13) kelkáposzta (17) keményítő (1) kenyér (10) kereskedelem (38) kereskedelmi márka (8) kereskedő (1) kertészet (2) kiadások (4) Kidcomm (1) kiskereskedelmi cenzus (2) Kiskereskedelmi Index (47) kistermelő (33) kommunikáció (2) konzerv (1) Kopint-Tárki (7) kozmetikum (1) KSH (1277) kukorica (56) KutatóCentrum (1) káposzta (44) kávé (7) Kärnten (2) képzés (2) készétel (1) kézműves (5) kínai kel (13) köles (2) környezetbarát (2) körte (43) közterület (1) közétkezés (1) külkereskedelem (22) Lekkerland (1) lekvár (1) lencse (15) Lengyelország (2) leves (1) liba (58) Lidl (4) liszt (4) logisztika (1) láncok (3) lángos (1) Ländle (1) (1) magyar (17) malac (8) malomipari termék (2) mandula (15) margarin (5) marha (39) marhahús (43) marketing (62) Masmi (1) megg (1) meggy (22) Merkur (2) Metro (1) mikulás (1) mobil telefon (1) mogyoró (13) mák (21) málna (13) márka (69) márkahűség (2) MÁSZ (1) MÉ Magyar Élelmiszerkönyv (38) MÉBiH (14) média (2) MÉDOSZ (1) méh (2) méz (47) Müller (1) müzliszelet (1) Nagy-Britannia (1) Nagybani Piac (5) napraforgó (18) naspolya (1) nektarin (3) nemzetközi (4) Nielsen (59) nrc (2) nyugdíjasok (2) nyúl (26) nápolyi (1) Németország (45) nők (5) október (4) olaj (3) olajos növény (4) Olaszország (2) online (2) Oroszország (11) OÉTI (3) padlizsán (9) paprika (49) paradicsom (49) paraj (1) parasztgazdaság (27) Penny Market (3) petrezselyem (22) pezsgő (1) piac (9) piackutatás (1) Pick (2) piskóta (2) Piszkei Öko (1) plakát (2) Planet Retail (1) POS (1) PR (1) praliné (1) PricewaterhouseCoopers (2) Progresszív magazin (12) pulyka (61) puszdeli (1) pálinka (1) Pápai Hús (1) pékség (1) péksütemény (8) pénzügy (5) póréhagyma (14) reggeli csemegék (2) reklám (4) rendezvény (6) repce (4) Research International Hoffmann (1) retek (25) ribizli (7) Riceland (1) ringló (3) rizs (5) Románia (7) Rondo (1) rozs (12) rágcsálnivaló (1) rövid ellátási lánc (32) sajt (17) saláta (25) sertés (80) sertéshús (40) SGS (11) ShopperTrends (3) Sikertermék (1) Slow Food (1) Spanyolország (4) Spar (1) spenót (21) spárga (16) spárgatök (16) Steiermark (4) Sutterlüty (1) Svájc (2) szabadidő (1) szaloncukor (1) szamóca (15) szeder (5) Szilasfood (2) szilva (20) Szinapszis (1) Szlovákia (12) Szonda Ipsos (14) száraz tészta (2) színezék (1) szója (12) szőlő (20) sárgabarack (18) sárgaborsó (10) sárgadinnye (18) sárgarépa (41) (1) sóska (17) sör (20) sütőipari termék (2) sűrített tej (1) tanulmány (15) tartósított élelmiszer (1) tea (3) tej (98) tejföl (3) tejpor (4) tejtermék (24) termelői piaci ár (293) Tesco (2) testsúly (1) testápoló (1) Tirol (8) tisztítószer (1) TNS (12) tojás (72) torma (18) tyúk (53) táplálkozás (16) tápérték (1) Tárki (1) tészta (2) tökmagolaj (1) túró (2) uborka (40) Ukrajna (3) vaj (4) vendéglátás (1) VHT (1) videó (33) világ (213) vonalkód (1) Voralberg (7) válság (7) vásárlás (39) Vásárlóerő Index (1) védjegy (1) víz (2) vörös káposzta (19) vöröshagyma (52) Wien (5) zab (3) zeller (30) zene (1) Zimbo (1) zsiradék (1) zsír (4) zöldbab (14) zöldborsó (18) zöldhagyma (19) zöldség (71) Zöldségek Zöldfüzete (1) áfa (3) áfonya (3) állat (42) állateledel (4) ár (41) árak (5) árbevétel (27) árpa (14) ásványvíz (15) édesség (7) Édességgyártók Szövetsége (3) édesítőszer (2) éel (1) ÉFOSZ (1) élelmiszer (150) élelmiszer-biztonság (11) élelmiszeripar (1) Élelmiszerklub Alapítvány (4) ételízesítő (2) Étkezési szokások (1) étolaj (5) öko (15) ökotermékek (2) Örményország (1) üdítőital (8) üzletek (14) üzletválasztás (5) őszibarack (23)

Tudástár Archívum